A Remény

A Remény

Mint vizespoháron lecsorgó erek,
Úgy látom csobbani Benned
A létet
Mint hatalmas folyó -
Zúgnak benned a habok,
Hömpölyög a mindenség
Észrevétlen,
Örök táncban -
S én némán partodon ballagok.

Ki vagy te, s én ki vagyok-
Hisz e néma pillantás örök;
Köszönnek újra meg újra
Fájdalmak s ismeretlen örömök !

Látom, megfogod kezem,
S lelkünk egy pillanatra összeér :
Úgy vagyunk egyek, akár a Víz és a Fény -
Hullámain a tánc -
S a mélyben szívünk
Egy ütemben él .

Nem tudom megmondani,
Mi fontosabb:
Hogy látlak, s szememben
Szemed tükre kél,
Vagy az érzés, hogyha messze visz az ár,
Bennem a lényed, akár egy ragyogó virág
Fájdalmas-édesen továbbél.

Elnémulok, s hullámaid
Lágy fodrának csobbanását hallgatom...
A füzfaág lehajlik -
S így nyújtom feléd karom;
A Nap aranysugara
Selyem ruhába von,
S a szívem táncra röppen,
Ahogy a fény hullámzik
Gyönyörű alakodon.

Az álom követ,
Az éj szárnyán érkezel-
S e csendben hallgatom,
Hogy a Csillagok tánca-
Fényporából ékköves korona
Ragyog hatalmas homlokodon.